Fekete Sas palota
2012-10-02
Nagyvárad központjában található a Fekete Sas palota, a város egyik legismertebb épülete. Tervezői az akkori Magyarország legnevesebb, építészei: Komor Marcell és Jakab Dezső.
A főtéri épületegyüttes helyén 1714 óta állt a földszintes Sas fogadó, mely egykor magába foglalta az újvárosi városházát is.
Az 1900 évek elejére az akkori Sas fogadó nagyon rossz állapotba került, a városháza úgy döntött, hogy nem érdemes az épületet felújítani, inkább eladták.
1906-ban dr. Kurländer Ede és dr. Adorján Emil megvette ezeket illetve a Zöldfa Fogadót és benyújtották a városháza műszaki osztályára a Fekete Sas tervét, építési engedélyt kérve rá. A Fekete Sas palota 1907 decemberére készült el, aminek a kivitelezést Sztarill Ferenc vezette.
A megépült homlokzatok visszafogottabbak az eredeti tervekhez képest, de a díszítőmódok széles skáláját alkalmazták rajtuk, a földszinttől a tetőgerincig.
Az épületegyüttest három utcára nyíló kijáratát egy üvegfedelű passzázs köti össze.
Az épület földszintjén, az utcafrontokon és a főtér felé üzlethelyiségek kaptak helyet.
A Fekete Sas szálló egy belső udvar köré szerveződik, szárnyai a Kossuth utcára a főtérre és a passzázs főbejáratára néznek. A földszinten, a főtér felé és a főbejárat oldalán a Korona kávéház működött.
A többfunkciós épületkomplexum magába foglalta a Zöldfa utca 8-10. szám alatti egykori Zöldfa fogadót is, amit az akkori két tulajdonos 1906-ban megvett és összekötött a Fekete Sas passzázsával.
A fekete sast ábrázoló színes ólmozott ablaküveg, amely a város szimboluma lett, a Neumann nagyváradi műhelyben készült.
Az impozáns épület tulajdonjoga bonyolult, számos tulajdonos birtokolja a benne található lakásokat, az önkormányzat birtokában csak a folyosó padozata áll.
A valamikori szálloda része néhány éve egy olyan váradi nagyvállalkozó tulajdonába került, akit láthatóan valóban érdekel szülővárosa egyik jelképének sorsa. Teszári Zoltán, az RCS-RDS telekom-szolgáltató tulajdonosa a nemrég beindult Digi 24 hírcsatorna nagyváradi szerkesztőségét és stúdióját tervezi ideköltöztetni, ezért Fekete Sas palota teljes felújítás alatt áll.